Még augusztusban nézegettük a repjegyeket és találtunk nagyon olcsót Rigába, 220 SEK ért (durván 6600 Ft). Hát innen jött az ötlet, hogy utazzunk el a Baltikumba. Alberto, a barátnője Roberta, Michele, Sanyi és én.
Szóval 22-én, szerdán indultunk. Megint a Skavstáról indult a gép. Szóval megint meg kellett tenni azt a 170 km-es utat Stockholmon keresztül. De ez most sokkal jobb volt, mint Belgium előtt, mert egyrészről nem kellett olyan korán kelni (ha jól emlékszem a buszunk Uppsalából 10 körül indult) másrészt pedig jó társasággal röpül az idő.
Mivel annyira nem vagyok oda a repülésért, megkértem Michelét, hogy vegyen pár sört, ha azt megiszom legalább tudok majd aludni a gépen. Stockholmban a reptéri busz várótermében rá is gyújtottunk az első sörre. Megláttam két rendőrt és mondtam Michelének, hogy el kéne dugni, mert balhézni fognak. Michele mondta, hogy ne aggódjak már, sört nyugodtan lehet inni. Én naívan hittem neki. Persze tévedett. Odajöttek a rendőrök és kivették a kezünkből a sört. Én tettettem a tudatlan turistát, Michele viszont tényleg nem értette a dolgot. Szerencsére nem büntettek meg. Utólag kiderült, hogy Olaszországban bárhol lehet inni alkoholt, ezért nem értette Michele, hogy miért akarom eldugni a rendőrök elől a sört.
A buszon megittuk a maradékot.
Életem legjobb repülése volt. Összesen 50 percig tartott. Felszálltunk, elaludtam, Alberto felébresztett és már landoltunk is. Aztán irány be a városba!
Alberto és Roberta külön hostelben aludtak hála egy kis szervezési féreértésnek. Lepakoltuk a cuccunkat, aztán indultunk városnézésre.
Riga nagyon szép város. Mármint a belvárosa. Azon kívül nem is nagyon voltunk, de szerintem nem maradtunk le semmiről. Érdekes, hogy Rigáról nem hallani túl sokat Magyarországon, pedig tényleg szép.
A hostelünk a belvárosban volt, ezért egyáltalán nem kellett használni tömegközlekedést. Ilyen szempontból hasonlított Brugesre, gyalog be lehetett járni az egészet.
Szerda este csak sétálgattunk a városba, különösebb terv és úticél nélkül. Vacsoráztunk egy helyi specialitásokat kínáló étteremben és nagyjából ennyi. Elég fáradtak voltunk az út miatt, ezért nem csináltunk semmi különöset. Korán visszamentünk a szállásra pihenni.
9-re beszéltük meg a találkát Albertoékkal, de persze elaludtunk. Szegények, mindig késtünk a találkákról J Szóval kis késéssel, de nekivágtunk a belváros bejárásának. Felmentünk a Szent Péter templom tornyába. Onnan nagyon szépen láttuk a várost.
Aztán átmentünk a katedrálisba, ahol Európa egyik leghosszabb sípokkal felszerelt orgonája volt.
Itt meg Michele beállt egy óvodás csoportképbe.
Ebéd után a belvárost határoló kis folyó mellett sétáltunk. Nekem az nagyon tetszett. Hangulatos kis part húzódik mellette. Épp kampány volt a választások előtt, ezért szereztünk héliumos lufikat, azokkal ökörködtünk. Megnéztük még a Szabadságszobrot és a Lett Egyetemet. Egyik boltban megtaláltuk a Túró Rudi lett mását. Natúr nem volt, csak mákos, kókuszos, meg egyéb gyümölcsös ízesítésűek. Ízre eléggé hasonlított a Piros Pöttyösre.
Este sétáltunk még egy kicsit, aztán megint csak korán visszatértünk a szállásra. Éjfél után fel is mentem a 14 ágyas szobánkba, mert már nagyon fáradt voltam. A többiek, Michele és Sanyi még maradtak a társalgóban netezni. Amikor kijöttem a fürdőszobából láttam, hogy Sanyi ágyában alszik valaki. Gondoltam míg fürödtem, lefeküdt aludni. Na mindegy, lefeküdtem én is és el is aludtam. Egyszer felkeltem, amikor Michele jött be a szobába, de hamar vissza is aludtam. Aztán egyszer csak hallom, hogy csörög a telefonom és valaki kopogtat az ajtón (az ajtót csak belülről lehetett nyitni, vagy kulccsal, ami Michelenél volt) Ránézek a mobilomra és látom, hogy Sanyi csörget. Mi van??? Ezt nem értem. Kimászok a rongyaim közül és látom, hogy Michele is felébredt. Rám néz, Sanyi ágya felé mutat és a röhögését épphogy visszafojtva azt mondja: „He’s not Sando!” Lemegyek, kinyitom az ajtót és Sanyi állt előttem. Iszonyat vicces volt. Ebben a pillanatban elvesztettük a kontrollt magunk felett és Michelével kitört belőlünk a röhögés. Kiderült, hogy egy csaj elfoglalta Sanyi ágyát. Talált magának egy másikat és ott aludt, nem volt belőle nagy galiba.
Másnap, azaz pénteken Vilniusba mentünk. Neten kinéztünk egy árban megfelelő kocsit és lefoglaltuk. Kicsit késve ugyan, de sikerült megtalálnunk az kocsi kölcsönző irodát és el is indultunk. Én kezdtem a vezetést. Nem volt egy leányálom, mert egyrészt féltem a a rendőröktől (a hostel recepciósa is mondta, hogy ezekben az országokban a rendőrök szemetek, a külföldieket nagyon szivatják), másrészt meg nem aludtam túl sokat az esti akciózás miatt. Na de minden rendben ment.
A csapatból elvileg mindenki tudott vezetni, de Alberto Uppsalában felejtette a jogsiját, Roberta meg nem szeret vezetni. Félút után, kb 130 km-re Vilniustól nagyon elfáradtam és mindenképp át akartam adni a volánt. Sanyi mondta, hogy ő szívesen vezet tovább. Nem szokott sokat vezetni és ez a rutintalansága meg is látszott. Szerencsére az autópályás szakasz jutott neki, ami azért könnyebb, de azért én még így is eléggé ideges voltam. De gondoltam, majd Michele leváltja, én inkább iszok egy sört (az a biztos!). Vilniusig nem is volt nagy gond, de a városba érve… Hát én hirtelen idegbeteg lettem. Nem tudom voltatok-e már úgy autóban, hogy abszolút érezhető a sofőr határozatlansága és idegessége és hogy nem uralja a kocsit. Na hát most ez a szitu volt. Pl.: egy körforgalom előtt kétszer elmondtam, hogy a harmadik kijáratnál megyünk ki. Ennek ellenére minden kijáratnál visszakérdezett, „hogy itt menjek ki?” Aztán a második kijáratnál, amikor mondtam, hogy nem, menj tovább, valamiért beljebb akart sorolni egyel (többsávos volt a körforgalom), de nem nézett hátra és majdnem belement egy kocsiba. Na ez volt az a pillanat, hogy kiálltunk a forgalomból és Michele leváltotta. Egyből felére esett vissza a pulzusom. Na de így utólag már ez is jó móka, egy sztorinak pont jó! J
Eljutottunk a szállásunkig, ami pont a belváros szélén volt. Kívülről elég bizarrnak nézett ki, de belülről minden ok volt.
Leraktuk a kocsit, lepakoltunk és mentünk a városba.
Egy nagyon hosszú sétálóutcán mentünk. Végig árusok, éttermek és csecsebecsés boltok voltak. Aztán végül elértünk a főtérig. Ott nagyon nagy élet volt. Gyerekek játszottak, emosok csoportosan szomorkodtak, idősebb és fiatalabb párok üldögéltek… Olyan volt, mint egy mediterrán kisváros. Ott üldögéltünk kicsit, beszélgettünk, aztán elindultunk visszafelé.
A szálláson pihentünk egyet és nekiindultunk az esti városnak. Kerestünk egy éttermet. Egy pizzériát választottunk, ami nagyon sok kis szobából és több szintből állt. Ez fontos lesz a későbbiekben! Lementünk a pincehelységbe és ott ültünk le. Kihozták a pizzákat, (én mondjuk nem pizzát, hanem kebabot ettem, ami itt sokkal nagyobb, mint otthon és a tésztáját is megsütik) megettük. A pincér elvitte a tányérunkat, mi meg még ott maradtunk beszélgetni. Aztán amikor úgy gondoltuk, hogy már menni kéne, felálltunk, felvettük a kabátunkat és kimentünk az étteremből. Mindenki azt hitte, hogy majd a másik fizet, ezért egyikünk sem fizetett. Kint kérdeztünk rá egymásnál, hogy mégis mi a szitu, és ott derült ki. Hát én szakadtam a röhögéstől! J Szóval volt egy ingyen vacsink.
Tovább mentünk és betértünk egy kocsmába. Fura arcok voltak. Pl. egy fos részeg 30 körüli hapsi, akinek valamiért szimpatikus voltam, ezért beszélgettem vele. Vicces volt, mert alig tudott artikulálni, annyira tintás volt már. Aztán amikor szkanderezni akart már velem, elköszöntem tőle és mentünk tovább.
Beszéltünk a helyi fiatalokkal és elmondták, hogy ma éjjel minden szórakozóhely ingyenes. Húúú, milyen jó, gondoltuk, ezt ki kell használni. A gond csak az volt, hogy mindegyik előtt óriási sor állt. Ahhoz meg nem igazán volt kedvünk, hogy órákat várjunk egy bulira, ráadásul másnap korán akartunk kelni… Szóval végül csak egy szerintem gyengébb helyre jutottunk be, de nem is maradtunk sokáig. Inkább hazamentünk és lefeküdtünk aludni.
Szombatra a tervünk egyedül a Vilnius melletti Trakai nevű város mellett található kis vár megtekintése volt. Kicsit elaludtunk, ezért csak 10 után indultunk el. Kicsit kavarogtunk is, de végül fél 12-re odaértünk. Ez a vár egy kis szigeten van, amit csak egy gyalogoshídon át lehet megközelíteni egy másik szigetről. Mi nem mentünk át a szigetre, csak a partról lőttünk pár képet.
Fél 1 körül beültünk a kocsiba és elindultunk Riga felé. Riga Vilnius táv valamennyivel kevesebb volt, mint 4 óra volt, ezért gondoltuk, bár nem pont ugyan az lesz az út, de a menetidő durván megegyezik majd. Hát nem. Beültünk a kocsiba, bekapcsoltuk a gps-t és aszerint 4 óra 20 perc az út, azaz az érkezési idő 16:50. Hoppá!!! Ez azt jelenti, hogy összesen csupán 10 percünk maradna bejutni a kapukhoz. Én kezdtem a volánnál. Na nem részletezem, de egy életre megtanított a gps arra a mondatra, hogy „You are over the speedlimit!” Félúton Michele leváltott. 16:10 körül végül megérkeztünk a reptérre és még a kocsival is bénázhattunk egy sort. Szóval kényelmesen elértük a repülőt.
A repülés megint nagyon jó volt. Michele mellett ültem. Tudni kell róla, hogy eléggé gátlástalan, de a jó értelembe. Nagyon könnyen szóba elegy idegenekkel, nem az a beszari fajta. A városi sétáink során is sokszor lemaradt, mert valami helybélivel dumált. Na most úgy ültünk a gépen, hogy az ablak mellett egy csaj, középen én és Michele. Naív voltam, amikor nem gondoltam végig az ülésrendet. Ha jól emlékszem még fel sem szállt a gép, amikor Michele elkezdett cseszegetni, hogy beszélgessek a lánnyal, kérdezzem meg hova megy… De persze mindezt direkt hangosan, hogy a csaj meghallja és tökre kellemetlen legyen az egész. J Vicces volt. Ja és a röhögésnél sem fogja vissza magát, olyanokat hahotázott, hogy szerintem még a pilóta is hallottam, pedig a szárnyak mögött ültünk! Nagyon vicces és kellemetlen volt! A landolásnál is egyből felugrott és elordította magát, hogy „BRAVO!!!”. És ha ez önmagában nem lett volna feltűnő, még tapsolt is hozzá!
Aztán buszra szálltunk, Stockholmban meg vonatra. És hazaértünk…
A Baltikumban ezt az utat jártuk be:
Nagyobb térképre váltás
Szép kis utazás volt, Baltikumot csak ajánlani tudom. Van sok látnivaló és nem is drága. Pl. a rigai szállásunk egészen a belvárosban volt és 5 euró volt egy éjszaka, reggelivel és ágyneművel! Ja és a pia sem drága.
A Baltikumban ezt az utat jártuk be:
Nagyobb térképre váltás
Szép kis utazás volt, Baltikumot csak ajánlani tudom. Van sok látnivaló és nem is drága. Pl. a rigai szállásunk egészen a belvárosban volt és 5 euró volt egy éjszaka, reggelivel és ágyneművel! Ja és a pia sem drága.
További képek ezen a linken:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése