„You'll never walk alone!”

Üdvözlök mindenkit!

A Global Hydrology vizsgám október 7-én volt. Próbáltam rá készülni, de mivel 8-án repültem Liverpoolba Julit meglátogatni, az utolsó napokban nem igazán tudtam a tanulásra összpontosítani. Ezen a héten látogatott meg Taller Bori, Széll Zsóka és Apró Anna. Velük jól el lehetett dumálni, ökörködni, így azért feledtetni tudták a vizsga okozta stresszt.

Szóval pénteken utaztam Liverpoolba. Megint a szokásos és már elég unalmas 170 km Skavstáig és közben az idegesség, hogy lesz-e dugó, elérem-e a csatlakozást Stockholmban, mérik-e a kézipoggyászt… Idegbaj! Ezt csak betetézte, hogy indulásom előtt átjött Alberto ebédre. Már a vonaton ültem amikor hívott, hogy a kabátját a szobámban felejtette, a szobám meg nyilván zárva… Na remek, ügyes vagy! Aztán persze megoldottuk a dolgot…

A kézipoggyászt mérték, 12 kg, de felengedtek. Mivel egyre jobban utálom a repülést (kicsi a hely, hangos, nem lehet mozogni…) a becsekkolás előtt gyorsan letoltam egy 8,5 %-os sört, így szerencsére tudtam aludni a gépen.

Az út során minden rendben ment, időben landoltunk. Juli a reptéren várt engem! Tökre jó volt végre megérkezni, és hát 2,5 hónap után találkozni. Természetesen semmit sem változott J És talán ezért is éreztem magam tökre jól. Hogy bár 2,5 hónap külön, azért nem akkora para. Vagyis persze, nagyon szar. De utána minden ugyanúgy folytatódik.

Kiértünk a reptérről. Buszmegállók az út bal oldalán. Na jól van, nagyon nem verhettek át, ez tényleg Anglia.

Juli kolija érdekes. Olyan feelingem volt, mintha egy táborban lennék. Van 5-6 külön kis épület, azokban laknak a diákok. És van egy központi épület. Ott van a recepció, mosoda, billiárdasztal, ping-pong asztal, projektor… Tényleg, mint egy táborban.

Ezen a napon nagyon nem is csináltunk semmit. Vagyis volt egy kajakóstoló ebben a központi épületben. Oda lenéztünk, de én hulla voltam, mentem is aludni.

Szombaton bementünk a városba! Nagyon tetszett. Juli végigvezetett a sétálóutcán, aztán a kérésemre első látnivalónak az Anfield Road-ot válaszottuk!

Na most nem ecsetelem részletesen, de nekem nagy élmény volt. Voltunk a VIP résznél, öltözőben, sajtószobában, játékos kijárónál, kispadoknál…

Belülről, a kispadoktól nézve egyébként sokkal kisebbnek tűnik a stadion, mint a tv-ből. Meg mondjuk ez az angol stadion stílusból is ered. Az ETO régi stadionja is jóval nagyobbnak tűnt a mostaninál, holott ha jól tudom közel azonos a mostani és régebbi befogadóképesség, csak az újat angol mintáról koppintották.

Ha jól emlékszem, aznap mást nem is néztünk meg. Hazafelé vettünk még fish&chips-et. Gondoltuk milyen jól fog esni, mert egész nap alig ettünk és nagyon fáradtak is voltunk. Hát a hal olyan olajos volt, hogy 3 hari után visszacsomagoltuk. Nem lehetett megenni! Aztán visszamentünk a koliba, kajáltunk valami rendeset és filmet néztünk.

Vasárnap reggel elmentünk templomba. Tökre jó hangulat volt. A pap nyomott pár viccet, a gyerekek a prédikáció alatt kézműveskedtek valami evangéliumi témájával kapcsolatosat és azt hozták a felajánláshoz, a könyörgésnél meg két kissrác a saját szavaival mondták el kéréseiket. Szóval jó volt.

Délután Julinak röpiedzése volt, én addig bementem egyedül a városba. Kisétáltam a kikötőhöz. Valójában az már nem üzemel kikötőként, egy nagyon hangulatos sétányt alakítottak ki belőle.

A Beatles múzeum is arra van. Jól emlékszem, hogy a Beatles volt az első együttes az életemben, amiért rajongtam! Karácsony-születésnap… Jó pár kazit kaptam! Szóval megnéztem a múzeumot is.

A múzeum után sétáltam még egy nagyot a belvárosban aztán zúztam haza.

Este megint nem volt semmi extra. Korán lefeküdtünk aludni, mert másnap indultunk Bournemouth-ba, Attilát (unokatestvérem) meglátogatni.

A buszút borzalmas volt. A neten lecsekkolt jegyek közül a legolcsóbbat vettük, ha jól emlékszem max. 10 font körül lehetett az ára. Viszont papíron 5, gyakorlatban 6,5-7 óra volt az út Londonig. A késés miatt lekéstük a csatlakozást, ezért méreg drágán kellett venni egy másik jegyet Bournemouth-ba. Ja és a nagy rohanásban elhagytam a kabátomat! Az nagyon bosszantott!

Na lényeg a lényeg, reggel 9:15-kor indult a buszunk Liverpoolból és este 8-ra érkeztünk Bournemouthba. Utólag eléggé bánom, hogy ennyire rámentünk az olcsóságra. Inkább fizettem volna dupla annyit, de lett volna még egy délutánunk is…

Attila már várt minket a buszállomáson. Elsétáltunk a lakásig. Megvacsiztunk, aztán lementünk a tengerpartra.

Velünk jött a fehérorosz lakótársa is. Kis séta után beültünk egy pub-ba iszogatni, beszélgetni.

Az az est nekem nagyon tetszett. Tökre jó volt találkozni Attilával és kicsit bepillantani az életébe. Nagyon tetszik neki az ottani élet és ez látszik is rajta mert nagyon kiegyensúlyozott és árad belőle a nyugalom és jókedv! Kb. mint általában otthon, de itt nem zavarja semmi, arra tud koncentrálni, amit igazán szeret!

Hazafelé enyhén tintásan dumáltunk egy királyat, aztán meglehetősen későn mentünk az ágyba. Reggel korán keltünk, hogy legyen idő megnézni az egyetemet. Aztán a 11-es vonattal mentünk vissza Londonba.

Ott Süttő Dénes fogadott be minket egy éjszakára. Egy kis szobában lakik, szerintem max 15 m^2-en egy másik magyar sráccal. Na hát ott aludtunk még mi ketten is J

Lecuccoltunk, Dénes megvendégelt minket egy kis ebéddel, aztán irány a Madam Tussauds! Hát gondolom nem kell mondani, itt nagyon jól éreztük magunkat!

Utána sétáltunk egyet a Regent’s parkban. Aztán zúzás a Wembleybe. Még Uppsalából sikerült vennem két jegyet az Angol-Montenegró meccsre…

Kicsit kavartunk, mert a megfelelő buszt nem találtuk, a napi bérletünkkel meg nem mehettünk ki metróval a Wembleyig. Ezért 1-2 percet késtünk.

A meccs eléggé ergya és unalmas volt. Montenegró beállt védekezni, Anglia meg nagyon rosszul játszott. De a hangulat félelmetesen jó volt. Több, mint 73’000-an voltunk szurkolók. Egy-egy (angol szempontból) téves bírói ítéletnél az egész stadion üvöltött. Óriási élmény volt.

Ja és a szervezettség is nagyon magas színvonalú volt. Simán meg lehetett találni a kaput, szektort… mindezt úgy, hogy nem is volt sor. Igaz, mi kicsit késtünk.

A meccs után óriási tömeg volt. Én ekkorát még életemben nem láttam (még az olasz kupa /Róma-Milán/ elődöntőn sem). Mentünk volna a metróhoz, de a megálló előtt durván egy km-rel megálltak az emberek. Először nem értettük mi van. Azt hittük talán a játékosokra várnak a szurkolók. Aztán kiderült, hogy simán bedugult ez a városrész. Ezért inkább kikerültük a dugót és gyalog mentünk haza. 1,5-2 óra alatt.

Szerdán próbáltuk megnézni London legnagyobb nevezetességeit.

Tower Bridge

Big Ben 

 

National Gallery

Westminister Abbey

London Eye

 

Buckingham Palota

Aztán gyorsan vissza a táskánkért, Dénestől elbúcsúzni meló (kávézóban dolgozik) közben...

És nyomás a Euston pályaudvar. A vonatút vissza Liverpoolba összesen 2,5 óra volt, egy nagyon zsír vonattal és ha jól emlékszem összesen 5 fontért.

Csütörtökön Juli reggel bement az egyetemre, én meg kialhattam magam J Aztán délben én is bementem, hogy Juli megmutassa, hol is tanul.

Csütörtök este már nem csináltunk semmi különöset. A változatosság kedvéért filmet néztünk. Pénteken meg pakolás, kis rendrakás és irány a reptér. Mivel Liverpoolban szemtelenül olcsók a ruhák, bevásároltam. Vettem 2 pulcsit, 5 pólót, egy mamuszt. Ja és két napszecsát J Na a lényeg, hogy szerintem legalább 15 kg volt a táskám. Ezért kicsit féltem, hogyha mérnek, sokat kell majd fizetnem. De szerencsére nem mértek.

Szóval elbúcsúztunk, és felszálltam a gépre. A repülőn egy egész sor, azaz 3 szék az enyém volt. Cipő le, láb fel és hawaii J Na de igazából közel sem. Megint az a rohadt repülő, aztán ha szerencsém van elérem a korábbi reptéri buszt, és akkor még pont elérem a 00:11-es, utolsó vonatot Stockholmban. Hát szerencsémre így történt. Negyed 2-re haza is értem. :)

Field study és vizsga

Sziasztok!

Röviden szeretnék írni a global hydrology tárgyamról, a vizsgáról és úgy általában az itteni rendszerről.

Naszóval. A csoportban 14-en voltunk és csak ketten voltak svédek. De ez annyira nem meglepő Svédországban, mert itt minden mester képzést angol nyelven tartanak, ezért sok a külföldi diák. Uppsalában meg pláne!

Az egyik svéd transfesztita volt. Alapvetően én úgy vagyok az ilyenekkel, hogy az ő dolga, én örülök, hogy nálam minden rendben. Viszont ez a tag elég idegesítő volt, mert nagyon rájátszott a dologra és ahol csak tudta, reklámozta a betegségét. Na de ez csak egy kis zárójeles sztori.

Ez a tárgy 10 kredites volt. Otthon szerintem maxiumum 4-et adnának érte. Nagyon sok témát érintettünk, de egyikben sem merültünk el részletesen. Durván az órák fele a hazaihoz hasonló, unalmas előadások voltak. A gyakorlatok viszont nagyon hasznosak, és jóval érdekesebbek, mint amiket otthon megszoktam. A témához kapcsolódóan mértünk valamit, aztán az adatokat csoportokba osztva feldolgoztuk. Pl.: mértünk földre érkező és visszaverődő napsugárzást, és ezzel egyidőben hőmérsékletet és páratartalmat. Ezekből albedót, párolgást meg ezeregy dolgot számoltunk ki. Érdekes volt és szerintem sokkal jobban megragad az emberben, mintha simán papíron kapna az ember egy feladatot…

A másik mérés a talaj- és felszíni vízre vonatkozott (talajvíz áramlásának sebessége, adott talajminta vízáteresztő képessége, vízhozam, vízfolyamban egy bevezetett csóva elkeveredése…).

Ezek a mérések egy teljes napig tartottak. Elég hideg volt, majdnem megfagytunk, de élveztük!

A képen a kurzus hallgatói láthatók. A képviselt országok a következők: Kína, India, Svédország, Izland, MAGYARORSZÁG, Spanyolország, Amerika, Kanada, Panama, Ukrajna, Franciaország, Norvégia és Anglia. Az ebédszünetben a hozott kajánkat ettük. Egy kis tisztáson raktunk tüzet és azt ültük körbe.

A vizsga helye a város túloldalán volt. Először nem értettem, hogy miért nem a megszokott termek egyikében, a tanszéken. Aztán persze egyből rájöttem, amikor bevezettek a terembe. J

Uppsalában a vizsgákat sokkal komolyabban veszik, mint otthon. Szerintem az érettségivel vetekszik a szervezettsége. A képen látható teremben 6 emelvény van, ahonnan mint a börtönben az őrök, úgy figyeltek minket. A puskázás, vagy susmus teljesen ki van zárva! A tárgyat tartó tanárok egyike sem lehet a teremben. Ha a diákoknak kérdésük van, az egyik sasszemhez oda kell menni, aki felhívja a tanárt és így lehet beszélni a tanárral. WC-re csak úgy lehet kimenni, ha kitöltünk egy lapot! Ja és a vizsga 5 órán keresztül tartott és annyira szükség is volt.

Volt egy szó, amit nem értettem és fontos lett volna megértenem. Gondoltam megkérdezem, hátha megkérdezhetek valakit a csoportból, vagy körülírja nekem az egyik sasszem/börtönőr. De nem! Fel kell hívnom a tanárt! Persze egy jókora beégésért nem fogok telefonálni… Szóval az annyiban is maradt.

Összefoglalva: Az szembetűnő, hogy a tanár-diák kapcsolat nem annyira feszélyezett és idegen, mint otthon. Ennek nyilván vannak előnyei és hátrányai is. De szerintem ha a tanár kézben tudja tartani a dolgot, a diákok tisztelik attól függetlenül, hogy közvetlen. A közvetlenségen pl. azt értem, hogy nem szaratnak be vizsga előtt, abszolút azon vannak, hogy megértsük a tárgyat és ha esetleg valami probléma van a tantárgy teljesítésével kapcsolatban, akkor azt megoldják. Ezzel szemben otthon gyakran tapasztaltam, hogy a tanárok abszolút csak az előírásokra hagyatkoznak (tehát ha pl. valaki nem ér rá a zh időpontjában, akkor annak csókolom. Itt viszont a tanár vette a fáradtságot és kitalált valamit.)

Az is érdekes, hogy itt egy félév két részre van osztva. Egy tantárgy így csak egy negyedévig tart. Ez pl. ennél a 10 kredites tárgynál azt jelentette, hogy szinte minden nap volt óránk, volt amikor 5 óra is egy nap. Egy ilyen tárgy mellett csak egy "kis" 5 kredites tárgyat lehet felvenni, ami hetente egyszer-kétszer van és inkább az esti órákban.

Ennek a rendszernek az előnye, hogy az órarenden nyugodtan lehet módosítani, mert a tanárok joggal feltételezhetik, hogy a hallgatóknak nincs más olyan órájuk, amit ütne. Viszont ha valakinek épp nem jön be az adott óra, akár az életkedve is elmehet az ilyen tömény koncentrációtól :)

Szóval vannak előnyök, hátrányok. Ez egy ilyen rendszer. Szerintem alapvetően a magyarral nincs nagy probléma, de nyitottabbnak kéne lennünk egy másik kultúrában tapasztalt pozitív elemek ésszerű átemelésére.

Baltikum (Riga, Vilnius)

Sziasztok! Belgium óta volt egy másik utazásom is a Baltikumba szeptember 22-25 között. Erre kicsit bővebben:

Még augusztusban nézegettük a repjegyeket és találtunk nagyon olcsót Rigába, 220 SEK ért (durván 6600 Ft). Hát innen jött az ötlet, hogy utazzunk el a Baltikumba. Alberto, a barátnője Roberta, Michele, Sanyi és én.

Szóval 22-én, szerdán indultunk. Megint a Skavstáról indult a gép. Szóval megint meg kellett tenni azt a 170 km-es utat Stockholmon keresztül. De ez most sokkal jobb volt, mint Belgium előtt, mert egyrészről nem kellett olyan korán kelni (ha jól emlékszem a buszunk Uppsalából 10 körül indult) másrészt pedig jó társasággal röpül az idő.

Mivel annyira nem vagyok oda a repülésért, megkértem Michelét, hogy vegyen pár sört, ha azt megiszom legalább tudok majd aludni a gépen. Stockholmban a reptéri busz várótermében rá is gyújtottunk az első sörre. Megláttam két rendőrt és mondtam Michelének, hogy el kéne dugni, mert balhézni fognak. Michele mondta, hogy ne aggódjak már, sört nyugodtan lehet inni. Én naívan hittem neki. Persze tévedett. Odajöttek a rendőrök és kivették a kezünkből a sört. Én tettettem a tudatlan turistát, Michele viszont tényleg nem értette a dolgot. Szerencsére nem büntettek meg. Utólag kiderült, hogy Olaszországban bárhol lehet inni alkoholt, ezért nem értette Michele, hogy miért akarom eldugni a rendőrök elől a sört.

A buszon megittuk a maradékot.

Életem legjobb repülése volt. Összesen 50 percig tartott. Felszálltunk, elaludtam, Alberto felébresztett és már landoltunk is. Aztán irány be a városba!

Alberto és Roberta külön hostelben aludtak hála egy kis szervezési féreértésnek. Lepakoltuk a cuccunkat, aztán indultunk városnézésre.

Riga nagyon szép város. Mármint a belvárosa. Azon kívül nem is nagyon voltunk, de szerintem nem maradtunk le semmiről. Érdekes, hogy Rigáról nem hallani túl sokat Magyarországon, pedig tényleg szép.

A hostelünk a belvárosban volt, ezért egyáltalán nem kellett használni tömegközlekedést. Ilyen szempontból hasonlított Brugesre, gyalog be lehetett járni az egészet.

Szerda este csak sétálgattunk a városba, különösebb terv és úticél nélkül. Vacsoráztunk egy helyi specialitásokat kínáló étteremben és nagyjából ennyi. Elég fáradtak voltunk az út miatt, ezért nem csináltunk semmi különöset. Korán visszamentünk a szállásra pihenni.

9-re beszéltük meg a találkát Albertoékkal, de persze elaludtunk. Szegények, mindig késtünk a találkákról J Szóval kis késéssel, de nekivágtunk a belváros bejárásának. Felmentünk a Szent Péter templom tornyába. Onnan nagyon szépen láttuk a várost.

Aztán átmentünk a katedrálisba, ahol Európa egyik leghosszabb sípokkal felszerelt orgonája volt.

Itt meg Michele beállt egy óvodás csoportképbe.

Ebéd után a belvárost határoló kis folyó mellett sétáltunk. Nekem az nagyon tetszett. Hangulatos kis part húzódik mellette. Épp kampány volt a választások előtt, ezért szereztünk héliumos lufikat, azokkal ökörködtünk. Megnéztük még a Szabadságszobrot és a Lett Egyetemet. Egyik boltban megtaláltuk a Túró Rudi lett mását. Natúr nem volt, csak mákos, kókuszos, meg egyéb gyümölcsös ízesítésűek. Ízre eléggé hasonlított a Piros Pöttyösre.

Este sétáltunk még egy kicsit, aztán megint csak korán visszatértünk a szállásra. Éjfél után fel is mentem a 14 ágyas szobánkba, mert már nagyon fáradt voltam. A többiek, Michele és Sanyi még maradtak a társalgóban netezni. Amikor kijöttem a fürdőszobából láttam, hogy Sanyi ágyában alszik valaki. Gondoltam míg fürödtem, lefeküdt aludni. Na mindegy, lefeküdtem én is és el is aludtam. Egyszer felkeltem, amikor Michele jött be a szobába, de hamar vissza is aludtam. Aztán egyszer csak hallom, hogy csörög a telefonom és valaki kopogtat az ajtón (az ajtót csak belülről lehetett nyitni, vagy kulccsal, ami Michelenél volt) Ránézek a mobilomra és látom, hogy Sanyi csörget. Mi van??? Ezt nem értem. Kimászok a rongyaim közül és látom, hogy Michele is felébredt. Rám néz, Sanyi ágya felé mutat és a röhögését épphogy visszafojtva azt mondja: „He’s not Sando!” Lemegyek, kinyitom az ajtót és Sanyi állt előttem. Iszonyat vicces volt. Ebben a pillanatban elvesztettük a kontrollt magunk felett és Michelével kitört belőlünk a röhögés. Kiderült, hogy egy csaj elfoglalta Sanyi ágyát. Talált magának egy másikat és ott aludt, nem volt belőle nagy galiba.

Másnap, azaz pénteken Vilniusba mentünk. Neten kinéztünk egy árban megfelelő kocsit és lefoglaltuk. Kicsit késve ugyan, de sikerült megtalálnunk az kocsi kölcsönző irodát és el is indultunk. Én kezdtem a vezetést. Nem volt egy leányálom, mert egyrészt féltem a a rendőröktől (a hostel recepciósa is mondta, hogy ezekben az országokban a rendőrök szemetek, a külföldieket nagyon szivatják), másrészt meg nem aludtam túl sokat az esti akciózás miatt. Na de minden rendben ment.

A csapatból elvileg mindenki tudott vezetni, de Alberto Uppsalában felejtette a jogsiját, Roberta meg nem szeret vezetni. Félút után, kb 130 km-re Vilniustól nagyon elfáradtam és mindenképp át akartam adni a volánt. Sanyi mondta, hogy ő szívesen vezet tovább. Nem szokott sokat vezetni és ez a rutintalansága meg is látszott. Szerencsére az autópályás szakasz jutott neki, ami azért könnyebb, de azért én még így is eléggé ideges voltam. De gondoltam, majd Michele leváltja, én inkább iszok egy sört (az a biztos!). Vilniusig nem is volt nagy gond, de a városba érve… Hát én hirtelen idegbeteg lettem. Nem tudom voltatok-e már úgy autóban, hogy abszolút érezhető a sofőr határozatlansága és idegessége és hogy nem uralja a kocsit. Na hát most ez a szitu volt. Pl.: egy körforgalom előtt kétszer elmondtam, hogy a harmadik kijáratnál megyünk ki. Ennek ellenére minden kijáratnál visszakérdezett, „hogy itt menjek ki?” Aztán a második kijáratnál, amikor mondtam, hogy nem, menj tovább, valamiért beljebb akart sorolni egyel (többsávos volt a körforgalom), de nem nézett hátra és majdnem belement egy kocsiba. Na ez volt az a pillanat, hogy kiálltunk a forgalomból és Michele leváltotta. Egyből felére esett vissza a pulzusom. Na de így utólag már ez is jó móka, egy sztorinak pont jó! J

Eljutottunk a szállásunkig, ami pont a belváros szélén volt. Kívülről elég bizarrnak nézett ki, de belülről minden ok volt.

Leraktuk a kocsit, lepakoltunk és mentünk a városba.

Egy nagyon hosszú sétálóutcán mentünk. Végig árusok, éttermek és csecsebecsés boltok voltak. Aztán végül elértünk a főtérig. Ott nagyon nagy élet volt. Gyerekek játszottak, emosok csoportosan szomorkodtak, idősebb és fiatalabb párok üldögéltek… Olyan volt, mint egy mediterrán kisváros. Ott üldögéltünk kicsit, beszélgettünk, aztán elindultunk visszafelé.

 

A szálláson pihentünk egyet és nekiindultunk az esti városnak. Kerestünk egy éttermet. Egy pizzériát választottunk, ami nagyon sok kis szobából és több szintből állt. Ez fontos lesz a későbbiekben! Lementünk a pincehelységbe és ott ültünk le. Kihozták a pizzákat, (én mondjuk nem pizzát, hanem kebabot ettem, ami itt sokkal nagyobb, mint otthon és a tésztáját is megsütik) megettük. A pincér elvitte a tányérunkat, mi meg még ott maradtunk beszélgetni. Aztán amikor úgy gondoltuk, hogy már menni kéne, felálltunk, felvettük a kabátunkat és kimentünk az étteremből. Mindenki azt hitte, hogy majd a másik fizet, ezért egyikünk sem fizetett. Kint kérdeztünk rá egymásnál, hogy mégis mi a szitu, és ott derült ki. Hát én szakadtam a röhögéstől! J Szóval volt egy ingyen vacsink.

Tovább mentünk és betértünk egy kocsmába. Fura arcok voltak. Pl. egy fos részeg 30 körüli hapsi, akinek valamiért szimpatikus voltam, ezért beszélgettem vele. Vicces volt, mert alig tudott artikulálni, annyira tintás volt már. Aztán amikor szkanderezni akart már velem, elköszöntem tőle és mentünk tovább.

Beszéltünk a helyi fiatalokkal és elmondták, hogy ma éjjel minden szórakozóhely ingyenes. Húúú, milyen jó, gondoltuk, ezt ki kell használni. A gond csak az volt, hogy mindegyik előtt óriási sor állt. Ahhoz meg nem igazán volt kedvünk, hogy órákat várjunk egy bulira, ráadásul másnap korán akartunk kelni… Szóval végül csak egy szerintem gyengébb helyre jutottunk be, de nem is maradtunk sokáig. Inkább hazamentünk és lefeküdtünk aludni.

Szombatra a tervünk egyedül a Vilnius melletti Trakai nevű város mellett található kis vár megtekintése volt. Kicsit elaludtunk, ezért csak 10 után indultunk el. Kicsit kavarogtunk is, de végül fél 12-re odaértünk. Ez a vár egy kis szigeten van, amit csak egy gyalogoshídon át lehet megközelíteni egy másik szigetről. Mi nem mentünk át a szigetre, csak a partról lőttünk pár képet.

Fél 1 körül beültünk a kocsiba és elindultunk Riga felé. Riga Vilnius táv valamennyivel kevesebb volt, mint 4 óra volt, ezért gondoltuk, bár nem pont ugyan az lesz az út, de a menetidő durván megegyezik majd. Hát nem.  Beültünk a kocsiba, bekapcsoltuk a gps-t és aszerint 4 óra 20 perc az út, azaz az érkezési idő 16:50. Hoppá!!! Ez azt jelenti, hogy összesen csupán 10 percünk maradna bejutni a kapukhoz. Én kezdtem a volánnál. Na nem részletezem, de egy életre megtanított a gps arra a mondatra, hogy „You are over the speedlimit!” Félúton Michele leváltott. 16:10 körül végül megérkeztünk a reptérre és még a kocsival is bénázhattunk egy sort. Szóval kényelmesen elértük a repülőt.

A repülés megint nagyon jó volt. Michele mellett ültem. Tudni kell róla, hogy eléggé gátlástalan, de a jó értelembe. Nagyon könnyen szóba elegy idegenekkel, nem az a beszari fajta. A városi sétáink során is sokszor lemaradt, mert valami helybélivel dumált. Na most úgy ültünk a gépen, hogy az ablak mellett egy csaj, középen én és Michele. Naív voltam, amikor nem gondoltam végig az ülésrendet. Ha jól emlékszem még fel sem szállt a gép, amikor Michele elkezdett cseszegetni, hogy beszélgessek a lánnyal, kérdezzem meg hova megy… De persze mindezt direkt hangosan, hogy a csaj meghallja és tökre kellemetlen legyen az egész. J Vicces volt. Ja és a röhögésnél sem fogja vissza magát, olyanokat hahotázott, hogy szerintem még a pilóta is hallottam, pedig a szárnyak mögött ültünk! Nagyon vicces és kellemetlen volt! A landolásnál is egyből felugrott és elordította magát, hogy „BRAVO!!!”. És ha ez önmagában nem lett volna feltűnő, még tapsolt is hozzá!

Aztán buszra szálltunk, Stockholmban meg vonatra. És hazaértünk… 
A Baltikumban ezt az utat jártuk be:


Nagyobb térképre váltás

Szép kis utazás volt, Baltikumot csak ajánlani tudom. Van sok látnivaló és nem is drága. Pl. a rigai szállásunk egészen a belvárosban volt és 5 euró volt egy éjszaka, reggelivel és ágyneművel! Ja és a pia sem drága.

További képek ezen a linken:

http://picasaweb.google.com/torok.gergely/Riga#