„You'll never walk alone!”

Üdvözlök mindenkit!

A Global Hydrology vizsgám október 7-én volt. Próbáltam rá készülni, de mivel 8-án repültem Liverpoolba Julit meglátogatni, az utolsó napokban nem igazán tudtam a tanulásra összpontosítani. Ezen a héten látogatott meg Taller Bori, Széll Zsóka és Apró Anna. Velük jól el lehetett dumálni, ökörködni, így azért feledtetni tudták a vizsga okozta stresszt.

Szóval pénteken utaztam Liverpoolba. Megint a szokásos és már elég unalmas 170 km Skavstáig és közben az idegesség, hogy lesz-e dugó, elérem-e a csatlakozást Stockholmban, mérik-e a kézipoggyászt… Idegbaj! Ezt csak betetézte, hogy indulásom előtt átjött Alberto ebédre. Már a vonaton ültem amikor hívott, hogy a kabátját a szobámban felejtette, a szobám meg nyilván zárva… Na remek, ügyes vagy! Aztán persze megoldottuk a dolgot…

A kézipoggyászt mérték, 12 kg, de felengedtek. Mivel egyre jobban utálom a repülést (kicsi a hely, hangos, nem lehet mozogni…) a becsekkolás előtt gyorsan letoltam egy 8,5 %-os sört, így szerencsére tudtam aludni a gépen.

Az út során minden rendben ment, időben landoltunk. Juli a reptéren várt engem! Tökre jó volt végre megérkezni, és hát 2,5 hónap után találkozni. Természetesen semmit sem változott J És talán ezért is éreztem magam tökre jól. Hogy bár 2,5 hónap külön, azért nem akkora para. Vagyis persze, nagyon szar. De utána minden ugyanúgy folytatódik.

Kiértünk a reptérről. Buszmegállók az út bal oldalán. Na jól van, nagyon nem verhettek át, ez tényleg Anglia.

Juli kolija érdekes. Olyan feelingem volt, mintha egy táborban lennék. Van 5-6 külön kis épület, azokban laknak a diákok. És van egy központi épület. Ott van a recepció, mosoda, billiárdasztal, ping-pong asztal, projektor… Tényleg, mint egy táborban.

Ezen a napon nagyon nem is csináltunk semmit. Vagyis volt egy kajakóstoló ebben a központi épületben. Oda lenéztünk, de én hulla voltam, mentem is aludni.

Szombaton bementünk a városba! Nagyon tetszett. Juli végigvezetett a sétálóutcán, aztán a kérésemre első látnivalónak az Anfield Road-ot válaszottuk!

Na most nem ecsetelem részletesen, de nekem nagy élmény volt. Voltunk a VIP résznél, öltözőben, sajtószobában, játékos kijárónál, kispadoknál…

Belülről, a kispadoktól nézve egyébként sokkal kisebbnek tűnik a stadion, mint a tv-ből. Meg mondjuk ez az angol stadion stílusból is ered. Az ETO régi stadionja is jóval nagyobbnak tűnt a mostaninál, holott ha jól tudom közel azonos a mostani és régebbi befogadóképesség, csak az újat angol mintáról koppintották.

Ha jól emlékszem, aznap mást nem is néztünk meg. Hazafelé vettünk még fish&chips-et. Gondoltuk milyen jól fog esni, mert egész nap alig ettünk és nagyon fáradtak is voltunk. Hát a hal olyan olajos volt, hogy 3 hari után visszacsomagoltuk. Nem lehetett megenni! Aztán visszamentünk a koliba, kajáltunk valami rendeset és filmet néztünk.

Vasárnap reggel elmentünk templomba. Tökre jó hangulat volt. A pap nyomott pár viccet, a gyerekek a prédikáció alatt kézműveskedtek valami evangéliumi témájával kapcsolatosat és azt hozták a felajánláshoz, a könyörgésnél meg két kissrác a saját szavaival mondták el kéréseiket. Szóval jó volt.

Délután Julinak röpiedzése volt, én addig bementem egyedül a városba. Kisétáltam a kikötőhöz. Valójában az már nem üzemel kikötőként, egy nagyon hangulatos sétányt alakítottak ki belőle.

A Beatles múzeum is arra van. Jól emlékszem, hogy a Beatles volt az első együttes az életemben, amiért rajongtam! Karácsony-születésnap… Jó pár kazit kaptam! Szóval megnéztem a múzeumot is.

A múzeum után sétáltam még egy nagyot a belvárosban aztán zúztam haza.

Este megint nem volt semmi extra. Korán lefeküdtünk aludni, mert másnap indultunk Bournemouth-ba, Attilát (unokatestvérem) meglátogatni.

A buszút borzalmas volt. A neten lecsekkolt jegyek közül a legolcsóbbat vettük, ha jól emlékszem max. 10 font körül lehetett az ára. Viszont papíron 5, gyakorlatban 6,5-7 óra volt az út Londonig. A késés miatt lekéstük a csatlakozást, ezért méreg drágán kellett venni egy másik jegyet Bournemouth-ba. Ja és a nagy rohanásban elhagytam a kabátomat! Az nagyon bosszantott!

Na lényeg a lényeg, reggel 9:15-kor indult a buszunk Liverpoolból és este 8-ra érkeztünk Bournemouthba. Utólag eléggé bánom, hogy ennyire rámentünk az olcsóságra. Inkább fizettem volna dupla annyit, de lett volna még egy délutánunk is…

Attila már várt minket a buszállomáson. Elsétáltunk a lakásig. Megvacsiztunk, aztán lementünk a tengerpartra.

Velünk jött a fehérorosz lakótársa is. Kis séta után beültünk egy pub-ba iszogatni, beszélgetni.

Az az est nekem nagyon tetszett. Tökre jó volt találkozni Attilával és kicsit bepillantani az életébe. Nagyon tetszik neki az ottani élet és ez látszik is rajta mert nagyon kiegyensúlyozott és árad belőle a nyugalom és jókedv! Kb. mint általában otthon, de itt nem zavarja semmi, arra tud koncentrálni, amit igazán szeret!

Hazafelé enyhén tintásan dumáltunk egy királyat, aztán meglehetősen későn mentünk az ágyba. Reggel korán keltünk, hogy legyen idő megnézni az egyetemet. Aztán a 11-es vonattal mentünk vissza Londonba.

Ott Süttő Dénes fogadott be minket egy éjszakára. Egy kis szobában lakik, szerintem max 15 m^2-en egy másik magyar sráccal. Na hát ott aludtunk még mi ketten is J

Lecuccoltunk, Dénes megvendégelt minket egy kis ebéddel, aztán irány a Madam Tussauds! Hát gondolom nem kell mondani, itt nagyon jól éreztük magunkat!

Utána sétáltunk egyet a Regent’s parkban. Aztán zúzás a Wembleybe. Még Uppsalából sikerült vennem két jegyet az Angol-Montenegró meccsre…

Kicsit kavartunk, mert a megfelelő buszt nem találtuk, a napi bérletünkkel meg nem mehettünk ki metróval a Wembleyig. Ezért 1-2 percet késtünk.

A meccs eléggé ergya és unalmas volt. Montenegró beállt védekezni, Anglia meg nagyon rosszul játszott. De a hangulat félelmetesen jó volt. Több, mint 73’000-an voltunk szurkolók. Egy-egy (angol szempontból) téves bírói ítéletnél az egész stadion üvöltött. Óriási élmény volt.

Ja és a szervezettség is nagyon magas színvonalú volt. Simán meg lehetett találni a kaput, szektort… mindezt úgy, hogy nem is volt sor. Igaz, mi kicsit késtünk.

A meccs után óriási tömeg volt. Én ekkorát még életemben nem láttam (még az olasz kupa /Róma-Milán/ elődöntőn sem). Mentünk volna a metróhoz, de a megálló előtt durván egy km-rel megálltak az emberek. Először nem értettük mi van. Azt hittük talán a játékosokra várnak a szurkolók. Aztán kiderült, hogy simán bedugult ez a városrész. Ezért inkább kikerültük a dugót és gyalog mentünk haza. 1,5-2 óra alatt.

Szerdán próbáltuk megnézni London legnagyobb nevezetességeit.

Tower Bridge

Big Ben 

 

National Gallery

Westminister Abbey

London Eye

 

Buckingham Palota

Aztán gyorsan vissza a táskánkért, Dénestől elbúcsúzni meló (kávézóban dolgozik) közben...

És nyomás a Euston pályaudvar. A vonatút vissza Liverpoolba összesen 2,5 óra volt, egy nagyon zsír vonattal és ha jól emlékszem összesen 5 fontért.

Csütörtökön Juli reggel bement az egyetemre, én meg kialhattam magam J Aztán délben én is bementem, hogy Juli megmutassa, hol is tanul.

Csütörtök este már nem csináltunk semmi különöset. A változatosság kedvéért filmet néztünk. Pénteken meg pakolás, kis rendrakás és irány a reptér. Mivel Liverpoolban szemtelenül olcsók a ruhák, bevásároltam. Vettem 2 pulcsit, 5 pólót, egy mamuszt. Ja és két napszecsát J Na a lényeg, hogy szerintem legalább 15 kg volt a táskám. Ezért kicsit féltem, hogyha mérnek, sokat kell majd fizetnem. De szerencsére nem mértek.

Szóval elbúcsúztunk, és felszálltam a gépre. A repülőn egy egész sor, azaz 3 szék az enyém volt. Cipő le, láb fel és hawaii J Na de igazából közel sem. Megint az a rohadt repülő, aztán ha szerencsém van elérem a korábbi reptéri buszt, és akkor még pont elérem a 00:11-es, utolsó vonatot Stockholmban. Hát szerencsémre így történt. Negyed 2-re haza is értem. :)

Field study és vizsga

Sziasztok!

Röviden szeretnék írni a global hydrology tárgyamról, a vizsgáról és úgy általában az itteni rendszerről.

Naszóval. A csoportban 14-en voltunk és csak ketten voltak svédek. De ez annyira nem meglepő Svédországban, mert itt minden mester képzést angol nyelven tartanak, ezért sok a külföldi diák. Uppsalában meg pláne!

Az egyik svéd transfesztita volt. Alapvetően én úgy vagyok az ilyenekkel, hogy az ő dolga, én örülök, hogy nálam minden rendben. Viszont ez a tag elég idegesítő volt, mert nagyon rájátszott a dologra és ahol csak tudta, reklámozta a betegségét. Na de ez csak egy kis zárójeles sztori.

Ez a tárgy 10 kredites volt. Otthon szerintem maxiumum 4-et adnának érte. Nagyon sok témát érintettünk, de egyikben sem merültünk el részletesen. Durván az órák fele a hazaihoz hasonló, unalmas előadások voltak. A gyakorlatok viszont nagyon hasznosak, és jóval érdekesebbek, mint amiket otthon megszoktam. A témához kapcsolódóan mértünk valamit, aztán az adatokat csoportokba osztva feldolgoztuk. Pl.: mértünk földre érkező és visszaverődő napsugárzást, és ezzel egyidőben hőmérsékletet és páratartalmat. Ezekből albedót, párolgást meg ezeregy dolgot számoltunk ki. Érdekes volt és szerintem sokkal jobban megragad az emberben, mintha simán papíron kapna az ember egy feladatot…

A másik mérés a talaj- és felszíni vízre vonatkozott (talajvíz áramlásának sebessége, adott talajminta vízáteresztő képessége, vízhozam, vízfolyamban egy bevezetett csóva elkeveredése…).

Ezek a mérések egy teljes napig tartottak. Elég hideg volt, majdnem megfagytunk, de élveztük!

A képen a kurzus hallgatói láthatók. A képviselt országok a következők: Kína, India, Svédország, Izland, MAGYARORSZÁG, Spanyolország, Amerika, Kanada, Panama, Ukrajna, Franciaország, Norvégia és Anglia. Az ebédszünetben a hozott kajánkat ettük. Egy kis tisztáson raktunk tüzet és azt ültük körbe.

A vizsga helye a város túloldalán volt. Először nem értettem, hogy miért nem a megszokott termek egyikében, a tanszéken. Aztán persze egyből rájöttem, amikor bevezettek a terembe. J

Uppsalában a vizsgákat sokkal komolyabban veszik, mint otthon. Szerintem az érettségivel vetekszik a szervezettsége. A képen látható teremben 6 emelvény van, ahonnan mint a börtönben az őrök, úgy figyeltek minket. A puskázás, vagy susmus teljesen ki van zárva! A tárgyat tartó tanárok egyike sem lehet a teremben. Ha a diákoknak kérdésük van, az egyik sasszemhez oda kell menni, aki felhívja a tanárt és így lehet beszélni a tanárral. WC-re csak úgy lehet kimenni, ha kitöltünk egy lapot! Ja és a vizsga 5 órán keresztül tartott és annyira szükség is volt.

Volt egy szó, amit nem értettem és fontos lett volna megértenem. Gondoltam megkérdezem, hátha megkérdezhetek valakit a csoportból, vagy körülírja nekem az egyik sasszem/börtönőr. De nem! Fel kell hívnom a tanárt! Persze egy jókora beégésért nem fogok telefonálni… Szóval az annyiban is maradt.

Összefoglalva: Az szembetűnő, hogy a tanár-diák kapcsolat nem annyira feszélyezett és idegen, mint otthon. Ennek nyilván vannak előnyei és hátrányai is. De szerintem ha a tanár kézben tudja tartani a dolgot, a diákok tisztelik attól függetlenül, hogy közvetlen. A közvetlenségen pl. azt értem, hogy nem szaratnak be vizsga előtt, abszolút azon vannak, hogy megértsük a tárgyat és ha esetleg valami probléma van a tantárgy teljesítésével kapcsolatban, akkor azt megoldják. Ezzel szemben otthon gyakran tapasztaltam, hogy a tanárok abszolút csak az előírásokra hagyatkoznak (tehát ha pl. valaki nem ér rá a zh időpontjában, akkor annak csókolom. Itt viszont a tanár vette a fáradtságot és kitalált valamit.)

Az is érdekes, hogy itt egy félév két részre van osztva. Egy tantárgy így csak egy negyedévig tart. Ez pl. ennél a 10 kredites tárgynál azt jelentette, hogy szinte minden nap volt óránk, volt amikor 5 óra is egy nap. Egy ilyen tárgy mellett csak egy "kis" 5 kredites tárgyat lehet felvenni, ami hetente egyszer-kétszer van és inkább az esti órákban.

Ennek a rendszernek az előnye, hogy az órarenden nyugodtan lehet módosítani, mert a tanárok joggal feltételezhetik, hogy a hallgatóknak nincs más olyan órájuk, amit ütne. Viszont ha valakinek épp nem jön be az adott óra, akár az életkedve is elmehet az ilyen tömény koncentrációtól :)

Szóval vannak előnyök, hátrányok. Ez egy ilyen rendszer. Szerintem alapvetően a magyarral nincs nagy probléma, de nyitottabbnak kéne lennünk egy másik kultúrában tapasztalt pozitív elemek ésszerű átemelésére.

Baltikum (Riga, Vilnius)

Sziasztok! Belgium óta volt egy másik utazásom is a Baltikumba szeptember 22-25 között. Erre kicsit bővebben:

Még augusztusban nézegettük a repjegyeket és találtunk nagyon olcsót Rigába, 220 SEK ért (durván 6600 Ft). Hát innen jött az ötlet, hogy utazzunk el a Baltikumba. Alberto, a barátnője Roberta, Michele, Sanyi és én.

Szóval 22-én, szerdán indultunk. Megint a Skavstáról indult a gép. Szóval megint meg kellett tenni azt a 170 km-es utat Stockholmon keresztül. De ez most sokkal jobb volt, mint Belgium előtt, mert egyrészről nem kellett olyan korán kelni (ha jól emlékszem a buszunk Uppsalából 10 körül indult) másrészt pedig jó társasággal röpül az idő.

Mivel annyira nem vagyok oda a repülésért, megkértem Michelét, hogy vegyen pár sört, ha azt megiszom legalább tudok majd aludni a gépen. Stockholmban a reptéri busz várótermében rá is gyújtottunk az első sörre. Megláttam két rendőrt és mondtam Michelének, hogy el kéne dugni, mert balhézni fognak. Michele mondta, hogy ne aggódjak már, sört nyugodtan lehet inni. Én naívan hittem neki. Persze tévedett. Odajöttek a rendőrök és kivették a kezünkből a sört. Én tettettem a tudatlan turistát, Michele viszont tényleg nem értette a dolgot. Szerencsére nem büntettek meg. Utólag kiderült, hogy Olaszországban bárhol lehet inni alkoholt, ezért nem értette Michele, hogy miért akarom eldugni a rendőrök elől a sört.

A buszon megittuk a maradékot.

Életem legjobb repülése volt. Összesen 50 percig tartott. Felszálltunk, elaludtam, Alberto felébresztett és már landoltunk is. Aztán irány be a városba!

Alberto és Roberta külön hostelben aludtak hála egy kis szervezési féreértésnek. Lepakoltuk a cuccunkat, aztán indultunk városnézésre.

Riga nagyon szép város. Mármint a belvárosa. Azon kívül nem is nagyon voltunk, de szerintem nem maradtunk le semmiről. Érdekes, hogy Rigáról nem hallani túl sokat Magyarországon, pedig tényleg szép.

A hostelünk a belvárosban volt, ezért egyáltalán nem kellett használni tömegközlekedést. Ilyen szempontból hasonlított Brugesre, gyalog be lehetett járni az egészet.

Szerda este csak sétálgattunk a városba, különösebb terv és úticél nélkül. Vacsoráztunk egy helyi specialitásokat kínáló étteremben és nagyjából ennyi. Elég fáradtak voltunk az út miatt, ezért nem csináltunk semmi különöset. Korán visszamentünk a szállásra pihenni.

9-re beszéltük meg a találkát Albertoékkal, de persze elaludtunk. Szegények, mindig késtünk a találkákról J Szóval kis késéssel, de nekivágtunk a belváros bejárásának. Felmentünk a Szent Péter templom tornyába. Onnan nagyon szépen láttuk a várost.

Aztán átmentünk a katedrálisba, ahol Európa egyik leghosszabb sípokkal felszerelt orgonája volt.

Itt meg Michele beállt egy óvodás csoportképbe.

Ebéd után a belvárost határoló kis folyó mellett sétáltunk. Nekem az nagyon tetszett. Hangulatos kis part húzódik mellette. Épp kampány volt a választások előtt, ezért szereztünk héliumos lufikat, azokkal ökörködtünk. Megnéztük még a Szabadságszobrot és a Lett Egyetemet. Egyik boltban megtaláltuk a Túró Rudi lett mását. Natúr nem volt, csak mákos, kókuszos, meg egyéb gyümölcsös ízesítésűek. Ízre eléggé hasonlított a Piros Pöttyösre.

Este sétáltunk még egy kicsit, aztán megint csak korán visszatértünk a szállásra. Éjfél után fel is mentem a 14 ágyas szobánkba, mert már nagyon fáradt voltam. A többiek, Michele és Sanyi még maradtak a társalgóban netezni. Amikor kijöttem a fürdőszobából láttam, hogy Sanyi ágyában alszik valaki. Gondoltam míg fürödtem, lefeküdt aludni. Na mindegy, lefeküdtem én is és el is aludtam. Egyszer felkeltem, amikor Michele jött be a szobába, de hamar vissza is aludtam. Aztán egyszer csak hallom, hogy csörög a telefonom és valaki kopogtat az ajtón (az ajtót csak belülről lehetett nyitni, vagy kulccsal, ami Michelenél volt) Ránézek a mobilomra és látom, hogy Sanyi csörget. Mi van??? Ezt nem értem. Kimászok a rongyaim közül és látom, hogy Michele is felébredt. Rám néz, Sanyi ágya felé mutat és a röhögését épphogy visszafojtva azt mondja: „He’s not Sando!” Lemegyek, kinyitom az ajtót és Sanyi állt előttem. Iszonyat vicces volt. Ebben a pillanatban elvesztettük a kontrollt magunk felett és Michelével kitört belőlünk a röhögés. Kiderült, hogy egy csaj elfoglalta Sanyi ágyát. Talált magának egy másikat és ott aludt, nem volt belőle nagy galiba.

Másnap, azaz pénteken Vilniusba mentünk. Neten kinéztünk egy árban megfelelő kocsit és lefoglaltuk. Kicsit késve ugyan, de sikerült megtalálnunk az kocsi kölcsönző irodát és el is indultunk. Én kezdtem a vezetést. Nem volt egy leányálom, mert egyrészt féltem a a rendőröktől (a hostel recepciósa is mondta, hogy ezekben az országokban a rendőrök szemetek, a külföldieket nagyon szivatják), másrészt meg nem aludtam túl sokat az esti akciózás miatt. Na de minden rendben ment.

A csapatból elvileg mindenki tudott vezetni, de Alberto Uppsalában felejtette a jogsiját, Roberta meg nem szeret vezetni. Félút után, kb 130 km-re Vilniustól nagyon elfáradtam és mindenképp át akartam adni a volánt. Sanyi mondta, hogy ő szívesen vezet tovább. Nem szokott sokat vezetni és ez a rutintalansága meg is látszott. Szerencsére az autópályás szakasz jutott neki, ami azért könnyebb, de azért én még így is eléggé ideges voltam. De gondoltam, majd Michele leváltja, én inkább iszok egy sört (az a biztos!). Vilniusig nem is volt nagy gond, de a városba érve… Hát én hirtelen idegbeteg lettem. Nem tudom voltatok-e már úgy autóban, hogy abszolút érezhető a sofőr határozatlansága és idegessége és hogy nem uralja a kocsit. Na hát most ez a szitu volt. Pl.: egy körforgalom előtt kétszer elmondtam, hogy a harmadik kijáratnál megyünk ki. Ennek ellenére minden kijáratnál visszakérdezett, „hogy itt menjek ki?” Aztán a második kijáratnál, amikor mondtam, hogy nem, menj tovább, valamiért beljebb akart sorolni egyel (többsávos volt a körforgalom), de nem nézett hátra és majdnem belement egy kocsiba. Na ez volt az a pillanat, hogy kiálltunk a forgalomból és Michele leváltotta. Egyből felére esett vissza a pulzusom. Na de így utólag már ez is jó móka, egy sztorinak pont jó! J

Eljutottunk a szállásunkig, ami pont a belváros szélén volt. Kívülről elég bizarrnak nézett ki, de belülről minden ok volt.

Leraktuk a kocsit, lepakoltunk és mentünk a városba.

Egy nagyon hosszú sétálóutcán mentünk. Végig árusok, éttermek és csecsebecsés boltok voltak. Aztán végül elértünk a főtérig. Ott nagyon nagy élet volt. Gyerekek játszottak, emosok csoportosan szomorkodtak, idősebb és fiatalabb párok üldögéltek… Olyan volt, mint egy mediterrán kisváros. Ott üldögéltünk kicsit, beszélgettünk, aztán elindultunk visszafelé.

 

A szálláson pihentünk egyet és nekiindultunk az esti városnak. Kerestünk egy éttermet. Egy pizzériát választottunk, ami nagyon sok kis szobából és több szintből állt. Ez fontos lesz a későbbiekben! Lementünk a pincehelységbe és ott ültünk le. Kihozták a pizzákat, (én mondjuk nem pizzát, hanem kebabot ettem, ami itt sokkal nagyobb, mint otthon és a tésztáját is megsütik) megettük. A pincér elvitte a tányérunkat, mi meg még ott maradtunk beszélgetni. Aztán amikor úgy gondoltuk, hogy már menni kéne, felálltunk, felvettük a kabátunkat és kimentünk az étteremből. Mindenki azt hitte, hogy majd a másik fizet, ezért egyikünk sem fizetett. Kint kérdeztünk rá egymásnál, hogy mégis mi a szitu, és ott derült ki. Hát én szakadtam a röhögéstől! J Szóval volt egy ingyen vacsink.

Tovább mentünk és betértünk egy kocsmába. Fura arcok voltak. Pl. egy fos részeg 30 körüli hapsi, akinek valamiért szimpatikus voltam, ezért beszélgettem vele. Vicces volt, mert alig tudott artikulálni, annyira tintás volt már. Aztán amikor szkanderezni akart már velem, elköszöntem tőle és mentünk tovább.

Beszéltünk a helyi fiatalokkal és elmondták, hogy ma éjjel minden szórakozóhely ingyenes. Húúú, milyen jó, gondoltuk, ezt ki kell használni. A gond csak az volt, hogy mindegyik előtt óriási sor állt. Ahhoz meg nem igazán volt kedvünk, hogy órákat várjunk egy bulira, ráadásul másnap korán akartunk kelni… Szóval végül csak egy szerintem gyengébb helyre jutottunk be, de nem is maradtunk sokáig. Inkább hazamentünk és lefeküdtünk aludni.

Szombatra a tervünk egyedül a Vilnius melletti Trakai nevű város mellett található kis vár megtekintése volt. Kicsit elaludtunk, ezért csak 10 után indultunk el. Kicsit kavarogtunk is, de végül fél 12-re odaértünk. Ez a vár egy kis szigeten van, amit csak egy gyalogoshídon át lehet megközelíteni egy másik szigetről. Mi nem mentünk át a szigetre, csak a partról lőttünk pár képet.

Fél 1 körül beültünk a kocsiba és elindultunk Riga felé. Riga Vilnius táv valamennyivel kevesebb volt, mint 4 óra volt, ezért gondoltuk, bár nem pont ugyan az lesz az út, de a menetidő durván megegyezik majd. Hát nem.  Beültünk a kocsiba, bekapcsoltuk a gps-t és aszerint 4 óra 20 perc az út, azaz az érkezési idő 16:50. Hoppá!!! Ez azt jelenti, hogy összesen csupán 10 percünk maradna bejutni a kapukhoz. Én kezdtem a volánnál. Na nem részletezem, de egy életre megtanított a gps arra a mondatra, hogy „You are over the speedlimit!” Félúton Michele leváltott. 16:10 körül végül megérkeztünk a reptérre és még a kocsival is bénázhattunk egy sort. Szóval kényelmesen elértük a repülőt.

A repülés megint nagyon jó volt. Michele mellett ültem. Tudni kell róla, hogy eléggé gátlástalan, de a jó értelembe. Nagyon könnyen szóba elegy idegenekkel, nem az a beszari fajta. A városi sétáink során is sokszor lemaradt, mert valami helybélivel dumált. Na most úgy ültünk a gépen, hogy az ablak mellett egy csaj, középen én és Michele. Naív voltam, amikor nem gondoltam végig az ülésrendet. Ha jól emlékszem még fel sem szállt a gép, amikor Michele elkezdett cseszegetni, hogy beszélgessek a lánnyal, kérdezzem meg hova megy… De persze mindezt direkt hangosan, hogy a csaj meghallja és tökre kellemetlen legyen az egész. J Vicces volt. Ja és a röhögésnél sem fogja vissza magát, olyanokat hahotázott, hogy szerintem még a pilóta is hallottam, pedig a szárnyak mögött ültünk! Nagyon vicces és kellemetlen volt! A landolásnál is egyből felugrott és elordította magát, hogy „BRAVO!!!”. És ha ez önmagában nem lett volna feltűnő, még tapsolt is hozzá!

Aztán buszra szálltunk, Stockholmban meg vonatra. És hazaértünk… 
A Baltikumban ezt az utat jártuk be:


Nagyobb térképre váltás

Szép kis utazás volt, Baltikumot csak ajánlani tudom. Van sok látnivaló és nem is drága. Pl. a rigai szállásunk egészen a belvárosban volt és 5 euró volt egy éjszaka, reggelivel és ágyneművel! Ja és a pia sem drága.

További képek ezen a linken:

http://picasaweb.google.com/torok.gergely/Riga#

Uppsala-Stockholm-Skavsta-Charleroi-Brüsszel-Bruges-Antwerpen-Charleroi-Skavsta-Stockholm-Uppsala

Szóval a hétvégén voltam Belgiumban Vincével. Először erről kicsit bővebben...

A Stockholmhoz közeli fapados repülőtér Stockholmtól D-re, kb 100 km-re fekszik, Uppsalától 170 km-re. Busszal mentem oda, stockholmi átszállással. Uppsalából 3/4 6-kor indult a buszom, ezért fél 5 körül keltem. Elég kóma voltam, ezért már a stockholmi átszállást is majdnem elrontottam. Elég gáz volt, de vállalom :) A stockholmi buszállomás úgy néz ki, hogy az egyes busztársaságoknak külön kis várótermük van, ahonnan közvetlenül a buszmegállóra nyílik egy ajtó. Megkerestem azt az első feliratot, amin az airport volt kiírva, és szépen türelmesen megvártam, míg kiengednek a buszhoz. Szerencsére a felszállásnál ellenőrizték a jegyem és kiderült, hogy ez a busz a stockholmi főreptérre, az Arlandára megy. Huhh... Hát elégé tragikomikus lett volna, hogy hajnalban elindulok Uppsalából és egy ilyen hülyeség miatt lekésem a repülőt. Na szóval ezt a kis hibát hamar korrigáltam és sikeresen eljutottam a Skavsta nevű reptérre. Onnan meg Charleroiba, ahol már 4 órája várt rám Vince.
Nagyon jó volt újra találkozni! Ugyanakkor fura érzés is volt, merthogy ő otthonról jött, én meg félotthonról ... :) na ezt nem fejtem ki, mert nem is tudnám.
A reptérről közösen bementünk a városba, onnan meg Brüsszelbe. A hostelsbe leraktuk a cuccunkat és egyből mentünk városnézésre. Megnéztük a Jubelparkot, a diadal ívet és megnéztünk egy autó kiállítást is. Az nagyon tetszett. Volt pl. két F1-es autó, de rengeteg régi kocsi is.

Innen mentünk az Európai Parlamenthez. Megtaláltuk Antall Józsefről (és nem József Attiláról) elnevezett szárnyat is.

Egy kis kávézás után mentünk is tovább. Átmentünk a város túloldalára megnézni az Atomiumot. Persze épp akkor zárt. Zsííír... Na mindegy, ez van. Visszamentünk a szállásra. Kicsit pihentünk, tusoltunk (persze külön) aztán nekivágtunk a belvárosnak.
Nagyon hangulatos volt, épp sötétedéskor indultunk. Az a feeling nagyon beadta. Csomó ember, szűk kis sikátorok, csomó étterem, tipikus németalföldi épületek... Tényleg nagyon jó volt.

Beültünk egy étterembe kagyló levest enni. Finom volt, bár mivel nagyon éhesek voltunk, teljesen mindegy volt az íze. Csak ehessünk már valamit. A vacsi után megnéztük a pisilős fiút, aztán bolyongtunk még a belvárosban. Tényleg nagyon hangulatos volt. A főtér az esti kivilágításban iszonyat szép volt. Sajnos arról nem sikerült jó képet csinálni.
Első nap valahogy így telt. 12 körül értünk vissza a szállásra, ami egyébként egész kulturált volt.

Másnap jól bereggeliztünk, aztán gyorsan kitéptünk az Atomiumhoz.

Ez az akármi 102 méter magas, bővebben meg itt olvashattok róla.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Atomium
Érdemes elolvasni, szerintem érdekes. A lényeg, hogy a vas kristályvázát jeleníti meg 165 milliárdszoros nagyításban. Az 1958-as világkiállításra készítették el. Manapság az egyes gömbökben különböző kiállítások vannak.

A gömbök között a képen látható járatokon keresztül lehet eljutni. A kiállítások nem voltak túl érdekesek.

Az Atomium mellett van a Mini-Európa. Sajnos oda már nem volt időnk bemenni, mert a szállásunkat 12-kor el kellett hagyni. Ezért inkább egy nappali belvárosi séta mellett döntöttünk. Újra megnéztük a pisilős fiút, meg a főteret.

A kis szobornak annyi a sztorija, hogy egy pasas elvesztette a gyerekét, egész éjjel kereste és végül a szobor helyén találta meg a fiút pisilés közben. A szobrot örömében készítette el az apa. Állítólag van egy lánytestvére a fiúnak és róla is van egy szobor, de azt nem kerestük meg.
Nappali fényviszonyok között már jó képet tudtunk csinálni a főtérről is.

Ezután visszasiettünk a szállásunkra, összepakoltunk és irány a vasútállomás.
A vonatúton megbeszéltük, hogy miket akarunk megnézni Brugesben és bejelöltük a térképen is. Ez nagyon kellemes része volt a nagy kirándulásunknak. Végre nyugi van, dumálhatunk is nyugodtan...
2 körül érkezhettünk Bruges-be.Lepakoltunk a szálláson és irány a város.
Brugesről annyit érdemes tudni, hogy látnivalók szinte csak a belvárosban vannak, így egyáltalán nincs szükség tömegközlekedésre. Az egész belváros gyalog bejárható. Hát mi is így csináltuk.
A séták nagyon szépek. Bár más stílusú, mint Velence, mégis érthető miért nevezik észak Velencéjének. Nagyon látványos sétával bejárhatod az egészet, sok híd van, csónakázhatsz... Na szóval nekem ez nagyon bejött. Tényleg nagyon! Ha nincs is semmi bejelölve a térképen, mint nevezetesség, akkor is gyönyörű házakat láthatsz, vagy hidat, vagy a csatornákat. Irtó jó feelingje van a városnak. Na de kicsit konkrétabban a látnivalókról:
Először a Markt nevű főteret néztük meg. Itt van az a torony, ahonnan a hapsi az In Bruges c. filmben kiugrott. Aztán megnéztük a Michelangelo Madonnáját. A belgák nagyon büszkék erre a szoborra, mert Michelangelonak alig van olyan műve, ami nem Olaszországban van. Azt olvastuk, hogy ami a Mona Lisa a Párizsban, az Brugesben a Madonna szobor.

Ezután inkább csak úgy bolyongtunk érintve pl. Burg teret.

A nagy sétában eléggé elfáradtunk. Találtunk egy szimpatikus csokiboltot, ami mellett nem tudtunk szó nélkül elmenni:

Bementünk egyrészt csokit venni, másrészt pedig egy jó söröző után érdeklődtünk. Az eladó mondta, hogy 30 m-re épp egy sörfesztivál van, ő inkább most azt ajánlja a söröző helyett.
Csak saccra tudom mondani, de legalább 200 féle sör volt. Minden sörmárka képviseltette magát. Venned kellett egy poharat és annyi zsetont, amennyi sört akartál inni. Az épület egyébként a már említett toronyhoz tartozott.

Mivel bent óriási tömeg volt, kiültünk az udvarba. Nagyon jó hangulat volt. Időnként elkezdtek tapsolni és kurjongatni az emberek, de nem értettük, hogy miért. Aztán rájöttünk, hogy a poharát eltörő emberkének jár a taps.
Eléggé érdekes volt, hogy bár sokat ittak az egyébként elég erős, akár 8-10%-os sörökből, egy gáz, hányó részeg embert sem láttunk.
Amikor elfogytak a zsetonjaink, kiültünk a főtérre. Elég nagy élet volt még 10-11kor is. Nagyon jót beszélgettünk itt Vincével. Aztán 12 körül visszamentünk a szállásra.

Vasárnap délelőttre még Bruges volt a terv. Be akartuk járni a belvárosnak azt a részét, amit előző nap kihagytunk. Találtunk egy boltot, amiben csak karácsonyi díszeket meg csecsebecséket árultak. Nagyon vicces volt, hogy szeptember közepén már ilyen dolgokat árulnak.
Azután eszünkbe jutott a filmből, hogy kéne legyen a templom, ahol Jézus vérét őrzik. Egy járókelő útba igazított. Kiderült hogy egy kis templomról van szó a Burg nevű téren, ami mellett már elmentünk. De kívülről nem is templomnak néz ki.
Na hát végül csak megtaláltuk a templomot. Épp mise volt. Azt megvártuk és utána meg lehetett nézni Jézus vérét. Annak ellenére, hogy nehezen hiszek az ilyenekben, nagy élmény volt.

A véres kendőt a képen látható kis hengerben őrzik.
Találtunk egy boltot, ahol csak fa dísztárgyakat árultak. Tele volt például olyan forgó-szárnyas betlehemmel, meg kakukkos órákkal. Itt megemlékeztem Dr. Farkas László ügyvédúrról. :D

Végül még felmentünk a toronyba. Ha jól emlékszem, 360 körüli lépcsőfok vezetett fel. És a szűk lépcsőházban haladva egyből eszünkbe jutott, ahogy a filmben a főszereplő illedelmesen megpróbálja lebeszélni a testes amerikait a torony meghódításáról. :) A toronyórát is megnéztük, Vince csinált is egy kis videót róla:

Aztán megint gyors pakolás és indulás tovább Antwerpenbe. A vonatút megint a városnézés tervezésével zajlott. Megérkezésünk után megint egyből a szállás elfoglalásával kezdtünk. Lepakoltunk és megint kezdtük a gyalogos marathont.
A szállásunk épp a zsidó negyedben volt. Én eléggé ledöbbentem. Azt hittem, ilyen csak a filmekben van. Mindenhol zsidó kislányok játszottak ingeben és '70-es évekbeli kantáros szoknyában. A férfiak és fiúk  sábesz dekliben és kalapban, óriási pajesszal öltönyben jöttek mentek. Én ilyet még nem láttam. Nem nagyon mertük őket fényképezni, ki tudja hogy reagálnak rá.
Innen egyből a kínai, aztán a néger negyedet néztük meg. Hát azok is érdekesek voltak, igaz azok azért annyira nem értek váratlanul. Hát ezek alapján Antwerpent elkönyveltem egy suttyú városnak. Ez a véleményem a belváros után természetesen megváltozott.
Brüsszelhez hasonló épületek, egy.két nagy tér volt. A hangulat is hasonló volt, de Brüsszel azért valamiért jobban tetszett.

Kisétáltunk a kikötőhöz, meglátogattuk a piros lámpás negyedet, láttuk Európa első felhőkarcolóját (vagy az nem az volt Vince?) végigmentünk a sétálóutcán... Szóval megint kiütöttük magunkat.

agyon elfáradtunk. Beültünk a McDonal's-ba. Messze az volt a legolcsóbb. Annyira talán még soha nem örültem a mekinek. Utána egy újabb séta, aztán beültünk egy sörözőbe, ahol kb 200 féle belga sör volt. Az az este is nagyon jól sikerült. Nagyon jót dumáltunk meg hülyéskedtünk. Éjfél után értünk vissza a szállásra.

Hétfőre csak a gyémántnegyedet terveztük be, mivel az közel volt a vasútállomáshoz ezért magunkkal tudtuk vinni a cuccainkat. Hát nem semmi, ami ott van. Egy-egy bolt csak a kirakatban levő gyémántjainak összértéke... Hát nem is tudom, szerintem 100 millió Ft körül lehetett. És az csak a kirakat. Durva volt. Azokról nem nagyon tudok képeket mutatni, mert Vince még nem adta oda az övéit, az én gépem meg már lemerült. Mobillal próbálkoztam, de azok olyanok is lettek.
A vasútállomás ismerős volt de nem tudtam, hogy honnan. Aztán végül rájöttem. Biztos sokan ismeritek ezt a videót:

http://www.youtube.com/watch?v=ikDSXEUFbyk

Vince gépen 17:30-kor, az enyém 17:35-kor indult, ezért a 3/4-ed 2-es vonattal akartunk menni. Siettünk, hogy elérjük. Épp időben odaértünk, amikor kiderült, hogy azt törölték. Király. Következő? Durván 40 perccel később indul. Számolgattunk... Ok, az is jó lesz. A reptérre kb. 16:30 körül értünk, még képeslapot is volt időnk venni. Beértünk az adómentes övezetbe, megírtuk a lapokat és elköszöntünk. Vince gépe gond nélkül fel is szállt, az én kapumnál viszont nem történt semmi. Elkezdtem kicsit számolgatni:
Elméletileg a gép menetideje 1:50. Ha rendesen időben indul, akkor kb. 19:30 körül Skavstán lennék. Onnan a busz fél óránként indul és 1:30 a menetideje Stockholmig. Szóval a 20:00-as busszal 21:30-ra lennék Stockholmban. Onnan meg 22:00 körül indul a másik busz Uppsalába, kb. egy órás menetidővel... Fél 12-re otthon is lehetek. Csakhogy...
16:40-kor bemondták a hangosba, hogy meghibásodott a gépünk és 20:00-kor indul csak el. Huhhh. Na megint egy gyors számolás. 21:50 Skavsta, óriási szerencsével (ha elérném a 22:00-ás buszt) esetleg 23:30 Stockholm és még elérném az utolsó vonatot (nyári menetrend szerint, mert az őszi még nem volt meg nekem), ami 00:07-kor indul Uppsalába. Hááát rizikós. Ebből állomáson alvás lesz. Na szóval elég ideges lettem. Körülnéztem a boltokban, hátha kicsit lenyugszom. Találtam egy rubikkockát 12,40 euróért és egy 1 literes Finlandia vodkát 14 euróért. Melyik legyen, melyik legyen??? Basszus. Rubik kockám még nem volt, egyszer meg kéne tanulnom kirakni. Ráadásul a mobilomon nincs is játék, ha bármikor várnom kell/unatkozom, ez jó lenne. De a pia meg rohadt drága Svédországban. áááááááá És a kettő együtt? Arra már sajnálnám a pénzt. Na leszarom, megveszem a kockát. És megvettem a rubikkockát, de mivel ideges voltam, nem is játszottam vele. :D
Aztán megírtam még az egyetlen képeslapot a gyarmati Mamának. Megkérdeztem, hogy hol lehet feladni, azt mondták itt az adómentes övezetben már nem. Hát gondoltam megkérem az átvilágításnál dolgozókat, ha vége a melónak csak fel tudják adni. De ők azt mondták, adjam fel én magam. Nem is tudtam, hogy lehet ilyet csinálni, de visszaengedtek az adómentes részről egészen az utcára, mert csak ott volt postaláda. Aztán újra ugyanúgy, mint kb 1,5 órával előtte, megint átvilágítottak.
Na de vissza a késéshez. 19:30-semmi. 20:00-érkezett egy gép a mellettünk lévő kapuhoz. A csürhe nem tudom miért, de azt gondolta, az lesz a mienk, ezért felállt és szépen beálltak a sorba. Hááát, gondoltam, ez szánalmas. Persze hogy nem az a gép volt a mienk. Na mindegy. 20:30 körül érkezett egy másik, de az már  szerencsére a mi kapunkhoz. 20:45 körül el is kezdődött a beszállás. Szóval a szerencsétlenek kb. 3/4 órát álltak sorba :D
21:00 körül felszálltunk. Gyenge 3,5 órás késés... Nem merem leírni, hogy mit is gondoltam akkor, mert Édesanyám rendszeres és szerintem legaktívabb olvasója, talán elvakult fan-ja a blogomnak. Remélem azért nem haltak meg túl sokan a ryanair dolgozóinak anyukái közül csuklásba fulladásban. Aztán kicsit végiggondolva, még így is jól jártam, 220 koronáért reülök oda-vissza...
Na de újra számolás: Ez már valószínű rövidebb lesz, mert nem jutok el Uppsaláig :)
Skavsta 22:50- (23:00-ás busszal)Stockholm 00:30. Hmmmmm... Hmmmmm... Beugrott az a részlet a Bryan életéből:
http://www.youtube.com/watch?v=o5i1_iBDnpo
(5:40-től) Szóval hogy megérkezem Stockholmba és én is ezt fogom csinálni.
A repülőút borzasztó volt. Többször repültem már légörvényen át, de ami most volt... Úgy éreztem, mintha métereket dobált volna a gépen, a nyakam össze-vissza ugrált. Ennél a pontnál feladtam. Nincs értelme idegeskedni, lesz ahogy lesz, gondoltam. Annyira fáradt voltam, hogy teljesen mindegy volt, hol fogok aludni.
Na a gép leszállt 21:45 körül. A reptérről kiérkezve könnyen megtaláltam a stockholmi buszt. Megkérdeztem a sofőrt, lát-e rá esélyt, hogy elérek egy uppsalai csatlakozást. Kedvesen rám mosolygott és azt mondta: nincs. :) Illedelmesen megköszöntem a segítséget, és leültem.
Aztán leült mellém egy srác. Gondoltam megkérdezem őt is. Azt mondta, hogy szerinte vannak éjszakai járatok, szerinte ne aggódjak. Hmmmm. Érdekes. Gondoltam azért jobb, ha az állomáson alvásra készülök lelkileg. Aztán esetleg ér egy kellemes meglepetés. 00:30 körül meg is érkeztünk Stockholmba. Megpróbáltam bemenni a buszállomásra, de már zárva volt. Na akkor megnézzük a vonatállomást. Átbicegtem. Megkérdeztem egy metrós bódéban dolgozó emberkét, tud-e ilyen éjszakai járatról, merthogy Uppsalába akarok menni. Erre ő a parkoló felé mutatott, mondta hogy siessek, onnan indul mindjárt egy busz. Azta, micsoda szerencsém van. A megállóban már több ember várakozott. Megkérdeztem őket, hogy Uppsalába mennek-e. Mondták, hogy igen. Dejó. Na de eszembe jutott, hogy nincs kp-m. Basszus. Megkértem két csajt, figyeljenek a cuccomra én addig elrohanok kivenni pénzt. De sehol sem találtam automatát. Meg is kérdeztem valakit, de azt mondták, hogy a közelben ilyenkor már nem tudok kivenni. A rohadt életbe, gondoltam. Itt van ez a busz, ami hazavinne, de nem tudok felszállni rá? Nem érdekel, zálogba odaadom a személyimet, vagy bankkártyámat. Csak vigyen már haza. Visszaértem a megállóba és már ott volt a busz. Odamentem a sofőrhöz és elmondtam neki, hogy nincs pénzem és nincs automata sem a közelben. Azt mondta, nyugodjak meg, a busz ingyenes. Micsoda???? Hát akkor mindig éjjel fogok utazni :)
A buszon aztán kicsit beszélgettem egy hapsival aki elmondta, hogy vonatbaleset történt és ez a busz csak mentesítő járat. Húúúúúúú bassszus, ekkora szerencsét!!!!
Na lényeg alényeg, fél 3-ra hazaértem. Antwerpenből negyed 3 körül indultunk Vincével... Kb. 12 órát utaztam...
Sokat gondolkodtam és nem tudtam eldönteni, hogy most én óriási szerencsés vagyok-e a vonatpótló busz miatt, vagy egy peches valaki, akinek a gépe 3,5 órát késett. Érdekes volt a szitu, eléggé kettős érzelmek voltak bennem. Akkor eszemben volt egy jó hasonlat, amit sajnos már elfelejtettem. De ha eszembe jut, megírom.

Sok fényképet csináltunk. Még nincsenek szortírozva, egy az egyben  feltöltöttem őket:
http://picasaweb.google.com/torok.gergely/
(Bruges, Brüsszel és Belgium - Vince képei mappák)